Somogyi Miklós vagyok a TALÁLD KI, VALÓSÍTSD MEG, LÉGY SIKERES! című könyv szerzője, szeretnék egy vitasorozatot indítani a hazai innováció helyzetével és fejlesztési lehetőségeivel kapcsolatban. A könyvem 179. oldalán több, mint 20 kérdést és állítást soroltam fel, aminek megválaszolásával pontosabb képet lehetne alkotni a hazai innováció helyzetéről. Az első kérdés az, hogy valóban ezek a legfontosabb kérdések és állítások vagy vannak ezeknél fontosabbak és nagyobb jelentőségűek.
Részletek a könyvben felsorolt vitát indukáló kérdésekből:
- Jelenleg hány innovatív vállalat van Magyarországon?
- Az innovatív vállalkozások a GDP hány százalékát adják jelenleg?
- Hány sikeres spin-off és start-up vállalkozás keletkezett az elmúlt években?
- Miért van az, hogy az értelmes termék-, eljárás- és szolgáltatás ötletek és kutatási
eredmények 95%-a nem jut piaci fázisba? - A termék-, eljárás- és szolgáltatás innovációban az ötlettől a piacra kerülésig számos
esetben 3-10 év telik el. Hogyan rövidíthető ez az idő? - Hogyan lehet ösztönözni a hazai tulajdonú szabadalmi és egyéb szellemi
tulajdonvédelmi formák számának növekedését? - Milyen kedvezményekkel, közvetlen vagy közvetett ösztönzőkkel lehetne segíteni az
innovatív vállalkozások gyors fejlődését és fenntartható növekedését?
Szeretném továbbá, ha arról is minél többen elmondanátok a véleményeteket és
javaslataitokat, hogyan lehetünk néhány év alatt Európa leginnovatívabb nemzete!
Ezen a blogon az elmúlt hónapokban számos hozzászólás és vélemény jelent meg a könyvemmel kapcsolatban, de néhány napja észrevettem, hogy eltűntek a blogra írt vélemények. A honlapfejlesztő barátaim szerint az alábbi probléma történt:
Kivizsgáltuk az ügyet, egy robot támadta meg az oldalt, azaz random linkekkel teli kommentek zúdultak be, összesen több mint 4000 darab. Leállítottuk a komment szekciót és szedtünk le modulokat, amik szűrik, hogy ilyen ne történhessen. Ezek a modulok spam-be tették a kommenteket egyből, viszont az eredeti kommentek teljesen eltűntek, még keressük, de valószínűleg teljesen eltűntek sajnos.
Azóta újraindítottuk a kommentelési lehetőséget.
Sajnos az eredeti kommentekről nem csináltam biztonsági mentéseket, így nem tudom rekonstruálni a korábbi hozzászólásokat. Most újraindítom a blogot és biztonsági mentéseket is csinálni fogok, hogy az értékes véleményetek, hozzászólásaitok ne tűnhessenek el. Várom a korábbi és az új véleményeket!
Miklós
A könyv megírásával útjára indított törekvést nagyon tiszteletreméltónak tartom. A kitűzött ambiciózus céllal, miszerint Magyarország néhány év alatt Európa leginnovatívabb nemzete legyen, maximálisan egyetértek.
Nem elég azonban a jó célokat megfogalmazni, az oda vezető utat is meg kellene
alaposan tervezni, s a tervet végre is kellene hajtani. Ismerve a hazai viszonyokat, kegyetlenül nehéz lesz ebben bármit is elérni. Mégis felajánlom közreműködésemet ebben a nagyon fontos kérdéskörben.
A nemzetközi összehasonlító vizsgálatok alapján az EU tagállamok között Magyarország a mérsékelten innovatív országok közé tartozik. Ha ehhez még azt is hozzátesszük, hogy az EU tagországok nem a világ élvonalában találhatók ebből a szempontból, akkor még inkább elgondolkoztató az innovációhoz fűződő viszonyunk.
Már az ebbe az irányba való elinduláshoz is olyan erős politikai és társadalmi
szándék kellene, amely jelenleg nyomokban sem fedezhető fel. Legalább ekkora problémának látom azt, hogy a cél eléréséhez szükséges feltételek (pl. oktatás és szakképzés csökkenő színvonala a problémamegoldó gondolkodásra való felkészítésben), szinte minden kapcsolódó területen az utóbbi években a korábbiakhoz képest tovább romlottak. A szabadalmak számának, a hazai és külföldi bejelentések számarányának az alakulása jó korrelációt mutat az ezen a területen bekövetkezett visszafejlődés trendjével.
Nagyon sok innovatív ötletre van tehát szükség ahhoz, hogy valami megmozduljon
ezen a területen. Kiindulni a valós helyzetből érdemes. Ehhez pedig első lépésben a közelmúlt történéseit kellene számba venni, majd pedig ezek tanulságait volna érdemes levonni.
Egyetértek a hozzászólással! Annyit tennék hozzá, hogy számos kezdeményezés volt a közelmúltban a hazai innováció fejlesztésére, köztük nagyon sok jó kezdeményezés is, de ezeknek a lépéseknek az eredményei csak néhány év múlva lesznek érezhetők és igen drágák. Meggyőződésem, hogy a hazai helyzet elemzéséből kiindulva lehetne sokkal egyszerűbb és olcsóbb módszereket is találni és ezeknek az eredménye már rövid távon érzékelhető lenne. A könyvemben néhány ilyenre tettem javaslatot.
A könyvben leírt javaslatok mindegyike figyelemre méltó és megfontolásra érdemes. A konkrét lépések előtt azonban érdemes volna a feltett kérdéseket is kicsit bővebben és más szemszögből is megvizsgálni. Így például:
* Jelenleg hány innovatív vállalat van Magyarországon?
Szerintem szinte az összes olyan hazai KKV innovatív, amely huzamosabb
ideig képes valódi értékelőállításból a mai magyarországi viszonyok
ellenére túlélni. A magyarországi gazdasági környezetben enélkül nem is
nagyon maradhatnának működésben. A hátrányos körülmények révén
kikényszerített apró innovációkkal a hazai KKV szektor nem igazán tud
jelentősebb eredményeket elérni. A megtermelt nyereség jó esetben is
csak a túléléshez elegendő, kivételes esetekben fordul elő, hogy néhány
cégnek sikerül ebből a csapdából kitörni.
* Az innovatív vállalkozások a GDP hány százalékát adják jelenleg?
Az előző kérdésre adott válaszom alapján azt mondhatjuk, hogy viszonylag
magas ez a szám. A statisztikák szerint 50% feletti arányát a GDP-nek a
KKV szektor termeli meg. A nagyobb baj azonban az, hogy ehhez
aránytalanul magas számban kell munkaerőt foglalkoztatnia, miközben egy
túl-méretes improduktív réteget is el kell tartson. Itt kell
megjegyezzem azt, hogy GDP-hez való hozzájárulásnál sokkal fontosabb
volna azt a kérdést vizsgálni, milyen mértékben járulnak hozzá a hazai
vállalkozások az itt élők, de még inkább az értékek előállításában
résztvevők jólétéhez.
Az országok összehasonlítását szolgáló statisztikában kétségtelenül jól
mutat a viszonylag magasabb GDP érték, amely a külföldi tulajdonú
vállalkozások termelési adatainak köszönhetően nő meg. Ez esetben
ugyanis nem történik más, mint a külföldi cégek átengedik az általuk
kimutatott jövedelem szerepeltetését a magyarországi statisztikában. A
politika számára jó hivatkozási alap, de semmiképpen sem előnyös az sem,
ha az államadósság abszolút számai növekszenek, de a GDP-hez
viszonyítottan csökkennek.
Az érdemi kérdés azonban az volna, hogy ebből a megtermelt jövedelemből
mennyi marad itt az országban, mennyiben dönthetünk mi arról, hogy
milyen célokra kerüljön ez a jövedelem felhasználásra.
A vállalkozók célja sem az általában, hogy magas árbevételt érjenek el,
akár veszteséges működés árán is. Sokkal inkább a magasabb nyereségben
érdekeltek, még ha az alacsonyabb árbevételi szint mellett is érhető az
el. A vállalkozók többsége tisztában van azzal, hogy a nyereséges
gazdálkodás biztosítja a hosszú távú tisztes megélhetést, teremti meg a
fejlesztés forrásait.
* Miért van az, hogy az értelmes termék-, eljárás- és szolgáltatásötletek és kutatási
eredmények 95%-a nem jut piaci fázisba?
Ahány eset, vélhetően annyi egyedi válasz adható erre a kérdésre. Nagy
valószínűséggel azonban van több olyan közös ok is, amelyek fontos
szerepet játszanak ebben. A magam részéről a szűkös anyagi lehetőségek
mellett a támogató közeg hiányát emelném ki. Ez utóbbival kapcsolatban
személyes tapasztalataim alapján még azt is kijelenthetem, hogy sokkal
több sikeres innováció volna az országban, ha egyszerűen csak hiányozna
a támogató közeg, s nem volnának kifejezetten akadályozó tényezők.
* A termék-, eljárás- és szolgáltatás innovációban az ötlettől a piacra
kerülésig számos esetben 3-10 év telik el. Hogyan rövidíthető ez az idő?
A piacra kerülés ideje általában azért hosszabbodik meg, mert egyes
feltételek hiányoznak, ezek megteremtése pedig időben elhúzódik.
Rövidíteni értelemszerűen azzal lehetne ezt az időt, ha az innovációk
számára a feltételek kedvezőbbek volnának. Itt jómagam a kockázati
tőkénél is fontosabbnak ítélném a támogató környezetet, amelynek
megteremtése volna ma a legsürgetőbb feladat. Nevezhetjük ezt a könyvben
szereplő szóhasználattal innováció barát környezetnek is.
* Hogyan lehet ösztönözni a hazai tulajdonú szabadalmi és egyéb szellemi
tulajdonvédelmi formák számának növekedését?
Véleményem szerint nem a szellemi tulajdonvédelmi formák számának
növekedését, hanem az innovatív ötletek megvalósításának esélyét kellene
növelni. Itt jegyezném meg, hogy a szellemi tulajdonvédelem jogi
eszközei egyre kevésbé alkalmasak erre, sokszor csak felesleges
költségeket eredményeznek, s a sokkal fontosabb megvalósítástól vonják
el a forrásokat.
* Milyen kedvezményekkel, közvetlen vagy közvetett ösztönzőkkel lehetne
segíteni az innovatív vállalkozások gyors fejlődését és fenntartható növekedését?
A jelentős innovációkat megvalósítani szándékozó vállalkozásokat részben
célzott adókedvezményekkel (pl. innovatív termék ÁFA kedvezménye,
innováció költségének érvényesíthetősége a társasági adóban, ilyen
területen foglalkoztatottak jövedelemadó kedvezménye, innovációs járulék
felhasználhatósága adók módjára valós befizetés helyett, stb.) , részben
pedig közösségi megrendelésekkel lehetne a leghatékonyabban segíteni.
Kétségtelen tény, hogy a fenti kérdésekre adható válaszok is sok olyan
problémára, ezekből levezethető feladatokra világítanak rá, amelyek
megoldásával előrébb juthatunk. Főleg igaz ez akkor, ha nem csak magukat
a problémákat nevezzük meg, hanem a mögötte húzódó okokra is fényt
derítünk.
A fenti konkrét kérdések mellett fontosnak ítélem a következő
általánosabb kérdéseket is megválaszolni:
Hogyan lehetne „elitünket” és a közt is meggyőzni arról, hogy az
innováció eszközrendszerét kellene alkalmazni minden olyan területen,
amelyeken változásokra, jó esetben pedig a mainál gyorsabb fejlődésre
volna szükség. Ehhez első lépésben is az innováció mibenlétével kellene
megismertetni az érintetteket. A tapasztalataim szerint ugyanis sokszor
azok sincsenek tisztában az innováció lényegével, akiknek pedig
hivatalból kellene ezzel foglalkoznia.
Melyek az innovációt akadályozó körülmények, s mit kellene tenni ezen
akadályok lebontása érdekében?
Honnan lehetne további szellemi és anyagi forrásokat teremteni a valódi
innovációk ösztönzésére?
A valódi innováció kifejezését azért tartom fontosnak hangsúlyozni, mert
számos látszat innovációval találkozni hazánkban. Nem vigasz, hogy ezek
nagyságrendjüket tekintve messze elmaradnak a fejlett világban időről
időre kipukkanó lufiktól, kamu innovációktól.
Az un. innovatív vállalkozások számáról hiteles statisztikát akkor
lehetne csinálni, ha létezne egy olyan kritérium rendszer, amely pontosan
definiálni képes a fogalmat. Másrészt valamennyi vállalkozásról ismert volna az
összes ezzel kapcsolatos releváns adat. Majd pedig még mindig kellene valaki,
aki ezeket az adatokat összegyűjti és feldolgozza. Ma ezen feltételeke
egyike sem áll rendelkezésre. Talán nem is az innovatív vállalkozások számának az ismerete volna a fontos, hanem az arra vonatkozó erős törekvés, hogy minél több innovatív, s ennek következtében sikeres vállalkozás működhessen. A könyvben megfogalmazott célkitűzés is ezt igényelné.
Kedves János ismerem az innovatív vállalkozásokról alkotott véleményedet és úgy gondolom, hogy bár sok igazság van benne, de ezzel együtt innovatív vállalkozásnak elsősorban azokat tarthatjuk, akik folyamatosan új termékkel, technológiával vagy szolgáltatással jelennek meg a hazai és nemzetközi piacon. Ezek száma az én becslésem szerint a néhány száztól maximum az egy-két ezerig terjedhet és sajnos a hazai GDP valószínűleg csak néhány %-t adják jelenleg. Nincs ilyen adat, pedig kellene.
Az én információm szerint a multik a hazai GDP nagyobb részét termelik meg, de az igaz, hogy a legnagyobb foglalkoztatók az országban a KKV-k. Az innovatív vállalkozások azért is fontosak, mert ezekből nőhetnének ki a hazai ipar új húzóágazatai. Ehhez képest méltatlanul kevés figyelmet és támogatást kapnak.
Az innovációbarát környezetnek számos feltétele van és ezek többsége jelenleg nem vagy alig működik az országban, nincsenek innovációs ügynökségek, amelyek integrált információkat állítanának elő és élen járnának a kapcsolatok építésében.
Egyetértek a szellemi tulajdonvédelmi formákat észszerűen kellene kezelni, de számos lehetőséget biztosítanak a cégek fejlődésével és a cégek értékének megnövelésével kapcsolatban.
A kedvezményekkel, ösztönzőkkel kapcsolatos javaslataidon el lehetne gondolkozni, de igazad van fontos lenne, hogy bármilyen „javítónak szánt” intézkedés meghozatala előtt a valós hazai helyzetből kellene kiindulni és egyeztetni az érdekeltek minél szélesebb körével.
Egyetértek azzal is, hogy az a fontos, hogy minél több és lehetőleg nagy növekedésképességű innovatív vállalkozás legyen az országban, mert enélkül a könyvemben megfogalmazott jövőkép nem lesz elérhető beláthatatlan időn belül.
A vállalkozások számára a működési környezet javítása függetlenül attól fontos volna, hogy egy nemzetközi piacon sikeres innovatív vállalkozásról, vagy éppen egy kényszervállalkozásról van-e szó.
A magam részéről éppen azt tartom problematikusnak, s egyben innováció ellenesnek, ha cégekre és személyekre szabott törvényalkotás van. A szabályozás akkor jó, ha normatív alapú, a társadalom számára előnyös működési módokat kedvezményezi, a hátrányosakat pedig ellehetetleníti, bünteti. Teszi ezt függetlenül attól, hogy milyen vállalkozás valósítja meg.
Az alapok tisztázását talán magának az innováció fogalmának és legfontosabb jellemzőinek a meghatározásával, majd ezek közismertté tételével kellene kezdeni. Roppant nehéz úgy egy dologról konstruktív módon eszmecserét folytatni, hogy mindenki mást ért alatta.
Kiváló bizonyítéka a torz értelmezésnek maga az innovációs járulék törvény, amely elnevezését tekintve az innovációt lett volna hivatott elősegíteni, de a törvény megfogalmazásából egyértelműen kiderül, hogy kizárólag a K+F tevékenységet célozta meg kedvezményezni. Félreértés ne essék, nem az a baj ezzel, hogy a K+F forrásokhoz jut, hanem az, hogy ilyen módon és ezen az áron.
Az innováció fogalmának olyan mértékű torzulása figyelhető meg, amely önmagában árt az innováció ügyének. A tudóstársadalom nem jelentéktelen része a K+F tevékenységet innovációnak, az alkalmazás esélyes ötletek publikálását pedig nyílt innovációnak tekinti. Ezen szemlélet szerint a nyílt innovációkat már csak meg kell valósítani, ami a vállalkozói szektor feladata. A vállalkozók hibája, ha nem olvassák a „nyílt innovációkat” tartalmazó közleményeket, nem látják meg bennük a hasznosítási lehetőségeket, nem vállalják a további fejlesztéseket, a beruházással és gyártással kapcsolatos kockázatokat, nem fektetnek munkát a piaci bevezetésre, stb.
Másik gyakori téves értelmezése az innovációnak az, amikor csak a „világmegváltó” mértékűnek ítélt, látszólag nulla előzményekkel rendelkező ötleteket fogadja el annak, miközben számos kisebb jelentőségű, lassabban elterjedő változata is létezik. Ez utóbbiakról sokszor csak utólag, és katasztrófák esetén derül ki, hogy mennyire fontosak is valójában. Jó példa lehet erre, s sajnos több minden másra is a mRNS alapú vakcina megszületésének és elterjedésének nagyon aktuális története, s annak magyarországi vonatkozásai.
Általánosan elfogadott tapasztalati tény például az is, hogy a szabadalmak száma és a sikeres innovációk között szoros összefüggés áll fenn. Ugyanakkor legalább olyan fontos azt is leszögezni, hogy nem minden szabadalmi ötletből lesz sikeres innováció, s megfordítva, nem minden sikeres innováció alapszik valamilyen szabadalommal védett ötleten, vagy éppen aktuális tudományos felfedezésen. Többek között ezért is hiba azt gondolni, hogy a szabadalmak számának a növekedése önmagában megoldja azt a problémát, amit Magyarországon a sikeres innovációk hiánya eredményez.
Tanulni természetesen a külföldi pozitív példákból is lehet, de legalább annyit lehetne tanulni a saját magunk által elkövetett hibákból. Különösen érvényes ez akkor, ha a külföldi példák hazai körülményekhez való igazítását tekintjük célnak. A felemás módon történő, félresikerült adaptációkra is hosszú lista volna összeállítható.
Értem én, hogy a legtöbb ember, és a belőlük álló társadalom nem szereti az elkövetett hibákat beismerni, de enélkül kevés esélyt adok a könyvben megfogalmazott célok elérésére.
Kedves János sok megállapításoddal és probléma felvetéseddel egyetértek, de a legfontosabbnak azt tartom, hogy a hazai innováció fejlesztési elképzeléseinek megfogalmazásánál a jelenlegi gazdasági és társadalmi helyzetünkből kellene kiindulni és nem másutt más körülmények között bevált modelleket megpróbálni itthon is megvalósítani, anélkül, hogy adaptálnánk a megoldásokat a hazai lehetőségekre.
Változatlanul állítom, hogy a jelenlegi helyzetből kiindulva, a nemzetközi módszertanok figyelembevételével egy új innovációmenedzsment modellt kellene alkotni és végrehajtani, amiben elsősorban a hazai jó gyakorlatokra kellene támaszkodni, de szükséges lenne új módszereket is találni, mert másképpen nem fogunk tudni gyorsabban haladni, mint a versenytársaink, márpedig akkor a kitűzött célokról csak álmodozhatunk, de egyre távolabb kerülünk a megvalósításuktól.
Maximálisan egyetértek azzal, hogy az országfejlesztési célok megfogalmazása után olyan cselekvési tervet kell kidolgozni amely a valóságból indul ki, amely figyelembe veszi az adottságainkat és korlátainkat.
A célok megfogalmazásában nagy segítséget jelenthetnek azok a példák, amelyek működőképességét az előttünk járók már bizonyították. A nem működő konstrukciók pedig így elvileg akár elkerülhetők is volnának. A felzárkózás az élen járókhoz mindig sokkal könnyebb, mint az élre jutva mások számára mutatni az utat. Nem túl biztató tény, hogy az elmúlt évtizedekben ebben a felzárkózási folyamatban sem sikerült jeleskednünk. Több versenytársunk ért be, majd előzött le bennünket.
Tapasztalataim alapján nem az ambiciózus célok megfogalmazásával volt a közelmúltban (és
van ma is) a legnagyobb probléma. Sok cél már azon elbukik, hogy annak értelmezésében sem sikerül mindig egyezségre jutni. Az innováció tartalma is kiváló példa erre. Tovább mélyülnek az árkok, amikor a célhoz vezető út meghatározására kerülne a sor.
A világon mindenütt elismerten az a legnehezebb szakasza az innovációnak, amikor az elhatározástól tovább kellene lépni a megvalósítás területére. Immáron egy szakadék átugrására volna tehát szükség ahhoz, hogy a jól megtervezett „mű” a valóságban is elkészüljön.
A magyar kultúra része, hogy egy-egy feladat megjelenése esetén nem az az első gondolatunk, hogy mégis hogyan lehetne a lehető leghatékonyabban azt megoldani, hanem azonnal és reflexszerűen érvek keresése indul arra, hogy mégis miért nem nekünk kellene azt megcsinálni.
Számos értékes cél azon bukik el, hogy a megvalósulásért már erőfeszítéseket is kellene tenni. Ez esetben sokak számára már elveszíti a vonzerejét, s óhajjá szelídül.
Legelőször is arra kellene módszert találni, miként lehetne a többséget kizökkenteni abból az apátiából, amibe önhibánkból jutottunk. Amennyiben nem sikerül mielőbb a mainál sokkal gyorsabb sebességre kapcsolni, akkor a versenytársaink az egyre gyengébb teljesítményre képesek mezőnyéből fognak kikerülni. Az élmezőny pedig egyre jobban elhúz tőlünk.
A kitűzött célokról persze tét nélkül is álmodozhatunk tovább, de a megvalósulásuk esélyétől sajnos csak egyre távolabbra sodródunk. Ennek számos jelét már ma is egyre jobban látni.
A magyar labdarúgás elmúlt 30 éves története is kiválóan reprezentálja azt a „fejlődési pályát”, amelyet a sokkal nehezebben értelmezhető, sokkal könnyebben félremagyarázható össztársadalmi változások is követtek. Miután a „foci” a sportágakon belül mindig kiemelt szereppel bírt, így közismertek a fejlesztésére irányuló törekvések, és a ténylegesen elért eredmények is. A nemzetközi mezőnyben folyó verseny, ahogy a sportban, úgy a gazdaságban, a tudományban, a kultúrában, s minden más területen akkor lesz számunkra eredményre esélyes, ha nem a versenyt kiiktató szabályozáshoz, versenyellenes napi gyakorlathoz szoktatja hozzá a szereplőket.
Kedves János!
Gyakorlatilag minden gondolatoddal egyetértek! A probléma csak az, hogy a helyzetfelméréshez, a jelenlegi innovációt akadályozó tényezők azonosításhoz és a cselekvési terv elkészítéséhez kormányzati akarat is kellene. A jelenlegi kormányzat sokat tesz a hazai innováció fejlesztéséért, de nem a jelenlegi helyzet alapos felméréséből kiindulva, hanem inkább sikeres nemzetközi gyakorlatokat követve. Sajnos a hazánkban lévő, a fejlett országokétól jelentősen eltérő gazdasági és társadalmi körülmények között ezeknek a programoknak az eredménye jó esetben is csak évek múlva jelentkezhet.
Az eredményes innováció feltételeinek a felsorolása és elemzése számos szakirodalmi és sajtóközleményben is megtörtént már. Kijelenthető, hogy nem ezen ismeretek hiánya a fő akadálya az innováció területén való előrelépésnek.
A szakirodalomból és a gyakorlatból is már ismert feltételeknek a megteremtése mind rövid távon, mind pedig hosszú távon való gondolkodást tenne szükségessé. Vannak ugyanis olyan feltételek, amelyek jogi szabályozással rövid távon is nagy előrelépést eredményezhetnének. Ezek az eddig meg nem történt intézkedések máris elszalasztott lehetőségeknek tekinthetők. Vélhetően a rendszerváltás óta eltelt 30 év csupa ilyen elszalasztott lehetőségek időszakaként vonul be a történelembe.
Az innovációhoz szükséges egyéni képességek kialakítása az oktatási rendszerben kívánnának meg jelentős változtatásokat, amelyek eredménye azonban sajnos csak évek, évtizedek múltán jelentkeznének. Az oktató nevelő munka és a szakképzés színvonalának az alakulását ismerve határozottan kijelenthetjük, hogy itt sem a kedvező irányú változások a jellemzőek.
Látva és megtapasztalva tehát a jelen valóságát, én egyik területen sem látok biztató jeleket.
Véleményem szerint a kormányzatnak nem a számára innovatívnak látszó külföldi példák másolása, adaptálása, hanem az ahhoz szükséges kedvező feltételek megteremtése volna a feladata. A gazdasági szereplők általában jobban tudják, hogy nekik a fejlesztésekhez milyen lépésekre van szükségük. Ma jellemzően olyan tudással és tapasztalatokkal rendelkező emberek és szervezetek hoznak döntéseket innováció szakmai kérdésekben, akik ennek a fajta gondolkodásnak soha a közelében sem jártak.
Kétségtelen tény, hogy az innovációba való befektetésnek az eredményei nem azonnal, hanem többnyire csak évek múltán jelennek meg. Ez azonban nem ok arra, hogy az innováció ezen tulajdonságával visszaélve sorra olyan projektekre költsünk, amelyeknek már a megfogalmazásakor előre megjósolható, hogy soha nem fog megtérülni. A több évtizedes tapasztalat sokszorosan igazolta, hogy a legtöbb innovációnak eladott projekt valódi célja nem a valaha is várható megtérülés volt. Ez a tény önmagában rendkívül sokat ártott az innováció ügyének.
Ha bármit fejleszteni, kutatni akarunk, akkor célszerű megnézni, hogy honnan indulunk, mit csinálnak a versenytársak és hova szeretnénk eljutni. Nem vonom kétségbe, hogy a kormányok fejleszteni szeretnék a hazai innovációt, de ehhez már nagyon régen nem merünk, nem tudunk szembenézni azzal, hogy jelenleg hol tartunk, mik a fejlődés gátjai, milyen elemek nélkül nehéz az előrejutás. Kicsit olyan ez, mintha elhatározzuk, hogy fejleszteni szeretnénk az autót, de még nincsenek kerekei sem.
Komoly dilemma, hogy egy bármilyen szintű vezetőnek el lehet-e magyarázni, vagy rá lehet-e ébreszteni, hogy a terület, aminek az irányításáért felelős, ahhoz nem ért és találja meg és támaszkodjon azok szakértelmére, akik már bizonyítottak az adott területen.
Egyetértek azzal, hogy az innováció sikeressége számos tényezőn múlik.
Az utóbbi időszakokban is -többnyire az EU-s elvárásoknak megfelelően-, a korábbiakhoz hasonlóan nagyívű és ambiciózus ágazati-, és intelligensnek mondott szakosodási stratégiák születtek, amelyek a legjobb esetben is csak részben valósultak meg.
Első lépésben javasolnám, hogy valódi és élő problémák közül vegyük elő például a digitalizáció kérdését, amelyet elsősorban a nyílt forráskód kínálta előnyök és lehetőségek alapján volna érdemes megközelíteni.
Az Ipar 4.0 név alatt összefoglalt, most zajló ipari forradalomban az innovatív gondolkodás számára ezáltal olyan eszközök állnának rendelkezésre, amelyek nem csak a szabadság számos formáját jelentik, hanem minden korábbinál hatékonyabb megoldások széles részvevői körrel való kidolgozását tennék lehetővé.
A hatalmas előnye mellett sajnos egy nagy hátránya is van ennek az alkotói szabadságnak. Mégpedig az, hogy ezzel élni is tudni kell. Fel kell nőni azokhoz a feladatokhoz, amelyek problémaként való felismerése is már innovatív megközelítést igényel. Majd pedig ezekre új megoldási ötleteket, javaslatokat, alkalmazásokat kell kidolgozni. Ehhez mindenek előtt magas szintű tudást kell megszerezni, kreatív, konstruktív és kritikus, a problémamegoldást középpontba helyező gondolkodásmódra kell szert tenni.
Az innovációbarát környezet megteremtése mindenkinek lehet feladata, aki ennek elvégzésében részt kíván venni. Az innovációbarát környezetnek nem csak politikai döntéseket, törvényhozói munkát jelentő vonatkozásai vannak. A blog tárgyát adó könyv megírása is egy ilyesfajta hozzájárulásnak tekintendő. Jelen könyv akár több hatást is elérhet, mint az olyan közismert politikai döntések, amelyek jobb esetben csak visszhang nélkül maradtak, rosszabb esetben pedig éppen fordítva sültek el.
Az Ipar 4.0 névvel illetett ipari forradalomban a nyílt forráskód létrehozását lehetővé tevő gondolkodás az informatikán messze túlmutató területeken segíthetné elő az innovatív szemlélet erősödését, s ezzel a sikeres innovációk számának a növekedését.
A könyvedben is említett kreatív stúdiók működésének kérdése számomra inkább következmény, mint feltétel az innovációbarát környezet megteremtésének folyamatában. Ha a szükséglet hozza őket létre, s nem megalapozatlanul támogatott mesterséges konstrukciók lesznek, akkor vélhetően jönnek is azok az eredmények, amelyeket okkal remélhetünk tőlük.
Maximálisan egyetértek azzal is, hogy ezen a blogon is útjára indulhatnak olyan hasznos kezdeményezések, amelyek eredményeként a könyvben megfogalmazott fő cél, miszerint Magyarország néhány év alatt Európa leginnovatívabb nemzete legyen, teljesülhet. Kétségtelen tény azonban, hogy pusztán óhajtani ezt nem elég, nagyon sokat kell dolgozni érte. Főleg igaz ez azért, mert ellenszélben, számos nehézség közepette kellene tudni a célt elérni.
Az innovációbarát környezet feltételei:
• offenzív gazdaságpolitika,
• aktív iparpolitika,
• színvonalas és kompetencia-központú oktatás,
• a megtakarításokat, fejlesztéseket és a befektetéseket ösztönző adórendszer,
• kedvező kamatozású hitelek,
• intézményi közösségi magvető tőke,
• élénk üzleti angyali és kockázatitőke-befektetési tevékenység,
• az innováció folyamatát segítő egyéb közvetlen és közvetett eszközök, például:
– pályázatok, projektek, programok,
– a technológiatranszfer intézményhálózata (innovációs központok, inkubátorházak, technológiai központok stb.) ,
– innovációs ügynökségi hálózat működtetése.
Az innovációbarát környezet feltételrendszeréből nagyon kevés elem az, ami jelenleg olyan színvonalú, ami segítené a hazai innováció gyors fejlődését. A jelenlegi innovációt támogató intézmény és pályázati rendszer nem hatékony, nem átlátható, részleteiben nem monitorozott. A hazai innovációt támogató intézményrendszer szégyenlős, közvetlen támogatást vagy megrendelést nem ad a technológia transzfer intézményhálózatához, ezért azoknak részben más célú hazai és nemzetközi pályázatokból kell biztosítaniuk a működésükhöz szükséges bevételeket, és így az eredeti céljuknak, hogy segítsék és szervezzék a térség innovációs fejlődését, csak részben tudnak megfelelni. A nonprofit technológiatranszfer intézményei közül csak azok tudják megőrizni működőképességüket, amelyek tevékenységét legalább részben valamilyen más forrásból finanszírozzák (alapítványok tőkekamatai, infrastruktúra működtetéséből származó bevételek, pályázatok stb.).
Az IPAR 4.0 és a digitalizáció fejlesztése szolgálhatja a hazai innováció fejlesztését. Egyetértek, hogy a nyílt forráskódú programok ésszerű használatában is jelentős tartalékok lehetnek és jó lehetőség arra, hogy ezen a téren is különleges magyar utat válasszunk.
Biztos vagyok benne, hogy számos lehetőségünk fog még nyílni új innovációmenedzsment módszerek kitalálására és kipróbálására!
Az innováció barát környezet feltételeinek listája nagyon hasznos, s talán még érdemes volna annak egy-egy pontját részletezni is. A rövid és tömör megfogalmazás mögött nem feltétlenül látja mindenki ugyanazt a tartalmat.
Ha a világhálón rákeresünk az innováció barát kifejezésre, rátalálhatunk egy 2013-ban OTKA támogatással készült tanulmányra, amely a következő címet
viseli: INNOVÁCIÓBARÁT KORMÁNYZÁS MAGYARORSZÁGON
Akit a munka érdekel, az alábbi linken megtalálja:
(http://www.regscience.hu:8080/xmlui/bitstream/handle/11155153/Gal_2013_innovaciobarat.pdf?sequence=1)
Ebben az írásban számos hasznos megállapítás olvasható, köztük olyanok is, amelyek a mai napig érvényesek. Nem hogy előrelépni nem sikerült azóta több kérdésben, hanem még kisebb-nagyobb lemaradásokat is felhalmoztunk nem egy területen.
A finanszírozás szerepét az innováció sikerességében nem kívánom megkérdőjelezni, de nem annak megléte, vagy hiánya a meghatározó. Sokkal fontosabb az, hogy milyen ügyek érdekében és milyen érdekek mentén jön létre a finanszírozása egy innovatív ötletnek.
Az ingyen pénzeket osztogató pályázati rendszer a legkevésbé alkalmas arra, hogy valódi innovációk jöjjenek a felszínre, majd ezek elterjedésével jelentős gazdasági és/vagy társadalmi eredmények szülessenek.
Tévesnek találom azt a sokat hangoztatott, a fent hivatkozott műben is olvasható dogmát, miszerint az innováció állami támogatását a problémák komplexitása miatti forrásigény indokolja, mert egyre kevésbé képes egy-egy hazai szervezet egyedül biztosítani jelentősebb fejlesztési projekt forrásait, így az csak állami támogatással oldható meg. Figyelmen kívül hagy ez a fajta gondolkodás egy kiváló lehetőséget, amelyet régóta sikeresen alkalmaznak a világban. Elegendő az innovatív ötlet hasznosításában érdekeltek körét megtalálni, s az általuk rendelkezésre bocsátott forrásokból a fejlesztéseket megvalósítani. Nem szükséges mindjárt közvetlen állami szerepvállalásban gondolkodni. Természetesen közvetett módon az állam ezt a konstrukciót is támogathatja, például különböző adókedvezmények formájában.
A digitalizáció kérdését illetően sajnos azt látom, hogy nem a „különleges magyar utat válasszunk” gondolat foglalkoztatja a mai magyar innovációpolitikát és közéletet, hanem inkább az elutasítása, ennek következtében pedig számos területen az ellehetetlenülése tapasztalható. Nem csak a munkához való negatív hozzáállás a probléma itt, hanem a szükséges szakmai ismertek hiánya és megbecsültsége is.
Bízom én is abban, hogy vannak és lesznek innovatív ötletek, kezdeményezések, részeredmények, amelyek a hosszú ideje hiányzó innováció barát környezet ellenére utat tudnak törni maguknak.
A jelenlegi pályázati rendszer nem hatékony. Valószínűleg nem véletlen, hogy az eredményességéről nem jelennek meg értékelések. Az adókedvezmények kiszélesítésével egyetértek, de a pályázatokat is lehetne hatékonyan és ellenőrzött módon használni, csak egy másik megközelítési módot kellene alkalmazni.
Ha adott ellenőrizhető, a KKV-knél felmerülő valódi feladatok finanszírozására lehetne pályázni, amit egy szakmai csapat bírálna el, akkor a pályázatokat máris sikerülne projektekké alakítani, aminek van felelőse és eredménykötelezett is.
Pályázati rendszerek hátrányai:
• elvész a vezetői felelősség;
• a kitűzött célok nem minden esetben valósulnak meg;
• nehezen zárhatók ki a párhuzamos fejlesztések;
• drága, sok olyan eleme van, ami jelentős költségekkel jár, de nincs belőle eredmény:
– pályáztató rendszer fenntartása, működtetése,
– a nyertesek a támogatás 5–20%-át a pályázatírási költségek, illetve a pályázatmenedzsment költségeinek fedezésére fordítják,
– általában lassítja a fejlesztéseket, mert a pályázati lehetőségekhez és a lassú ügyintézéshez is alkalmazkodni kell;
• a források egy része nem azokhoz kerül, ahol a legnagyobb szükség lenne rá;
• eredményei nem, vagy csak nehezen mérhetők.
Projektek, programok előnyei:
• van felelős,
• van pontos cél és feladat,
• párhuzamos fejlesztések kiszűrhetők,
• adott cél elérése az esetek többségében lényegesen olcsóbb, mint a pályázatokkal,
• a transzparencia jobban biztosítható,
• az eredmény jól mérhető.
Hasonló ötletekkel gyorsítani lehetne a hazai fejlesztéseket!
A tapasztalataim szerint az innovációt segíteni hivatott haza pályázati rendszernek nem az a fő célja, hogy valódi innovációkat segítsen elő, hanem az, hogy különböző okokból pénzeket juttasson el a címzettekhez. Például az állami szféra számos területén így lehet a hiányzó költségvetési forrásokat a működés fenntartása érdekében pótolni.
Ez a gyakorlat pedig azért roppant káros, mert így az innováció maga járatódik le. Elfogadottá válik, hogy nincs eredménykötelem. Gyakran hallható, hogy a pénzt elkutattuk. Amikor pedig az érdemi eredményeket firtatja az ember, többnyire az derül ki, hogy ilyenek nem születtek. A gazdasági és/vagy társadalmi hasznuk pedig még ennél is gyakrabban kimutathatatlanok. S ez többnyire természetes is, hiszen nem az volt a cél.
A pályázati pénzzel megtámogatandó címzetti kör másik része esetében pedig valóban érvényesek mindazok a problémák, amelyeket az előzőekben leírtál.
Gyakorlatilag teljesen egyetértek. Változatlanul úgy gondolom, hogy az egész pályáztatási rendszert át kellene gondolni és minél eredményesebbé tenni! Ehhez pedig arra lenne szükség, hogy a jelenlegi helyzet alapos elemzéséből kellene kiindulni, de erre hosszú idő óta nem láttam példát.